MENTÁLIS TEST - A koncentráció

Abból, amit eddig a gondolaterő mechanizmusára vonatkozóan láttunk, teljesen világos, hogy az elme irányítása sokkal fontosabb, mint azt rendszerint gondolják, nemcsak az ember saját érdekében, hanem azért a hatásért is, amit másokra tud vele gyakorolni.

Valójában a gondolatok irányítása egy nagyon lényeges előfeltétel a lélek képességeinek kifejlesztéséhez.

A Csend hangjában a következőket olvashatjuk: "Az elme a valóság gyilkosa. A tanítvány ölje meg a gyilkost." Ez természetesen nem azt jelenti, hogy az elmét el kell pusztítani, mert az ember nem tud meglenni nélküle, hanem azt jelenti, hogy az elmén uralkodni kell, és meg kell fékezni. Az elme nem maga az ember, hanem az ember egyik eszköze, hogy eddze meg, és használja.

Nyilvánvaló, hogy a tanítványnak a legnagyobb gondot kell fordítania arra, hogy milyen gondolatokat és érzelmeket enged magába belépni. Az átlagember ritkán gondol arra, hogy megpróbáljon megfékezni egy érzelmet, kivéve talán külső kifejeződésében, amikor azt érzi, hogy benne hullámzik, átengedi magát neki, és úgy gondolja, ez így természetes. Az okkultista tanítványnak viszont teljesen más hozzáállást kell kialakítania. Ahelyett, hogy megengedné az érzelmeinek, hogy magukkal ragadják, tökéletesen irányítása alatt kell tartania azokat. Ezt mentális testének fejlesztésével és irányításával kell megtennie. Az egyik első lépés ebbe az irányba annak felismerése, hogy nem azonos az elméjével, az csak egy eszköz, amit meg kell tanulnia használni.

A tanulónak célul kell kitűznie, hogy mind az érzelmein, mind a gondolatain uralkodni fog, pontosan tudnia kell, hogy min gondolkodik, és miért, és így akarata szerint használhatja elméjét, vagy nyugalomban is tarthatja, mint ahogy egy gyakorlott kardforgató akarata szerint fordítja fegyverét erre vagy arra, és képes azt olyan szilárdan tartani, amennyire akarja. Más szóval, meg kell szereznie a koncentrálás képességét, ami szükségszerű előfeltétel minden mentális munkához.

Meg kell tanulnia szilárdan és következetesen gondolkodni, nem szabad megengednie, hogy elméje egyik dologról hirtelen egy másikra csapongjon, és nem szabad energiáit egy csomó jelentéktelen gondolatra elfecsérelnie.

A legtöbb ember úgy találja, hogy mindenféle kóbor gondolatok árasztják el tudatát kéretlenül, és mivel egyáltalán nem szoktak hozzá, hogy irányítsák elméjüket, nincs meg a képességük, hogy megállítsák ezt az áradatot. Az ilyen ember nem is tudja, milyen a valódi koncentrált gondolkodás, és a koncentrációnak ez a tökéletes hiánya, az elmének és az akaratnak ez a gyengesége az, ami kezdetben olyan nehézzé teszi az okkult fejlődést az átlagember számára. Ezen kívül, mivel a világ jelenlegi állapotában valószínűleg sokkal több rossz gondolat lebeg mindenfelé, mint jó, az ember e gyengesége megnyitja őt mindenféle kísértések előtt, amelyeket egy kis gondossággal és erőfeszítéssel teljesen el lehetne kerülni.

A forma oldaláról nézve, koncentrálni annyit jelent, mint fenntartani a mentális testet, amely egyetlen állandó képet formáz meg. Az élet oldaláról nézve, a figyelmet szilárdan erre a formára irányítani úgy, hogy azt lemásolja önmagában. Az akarat ereje az, ami arra kényszeríti az elmét, hogy benne maradjon egyetlen formában, egyetlen képpé alakuljon át, és minden más, őt érő benyomást teljesen figyelmen kívül hagyjon.

Rövidebben: a koncentráció az elme összpontosítása, rögzítése, egyetlen gondolatra.

Egészen egy szerűen megfogalmazva, a koncentráció a figyelem összpontosítása. Ha az ember figyel arra, hogy mit cselekszik, akkor az elméje koncentrált.

A torokközpont vagy csakra, bár a hallás magasabb formáival kapcsolatos, szorosan kötődik a figyelem-összpontosítás képességéhez is, aminek óriási fontossága van minden okkult rendszerben. Így például a pythagorasi iskolában a tanítványokat éveken át az Akoustikoi vagy hallgatók rendjében tartották, és szigorúan megtiltották nekik, hogy a különcködés veszélyes vizeire hajózzanak mindaddig, amíg a filozófia alapelveit teljesen le nem rakták, és el nem sajátították. Hasonló okokból a Mithrász misztériumok legalsóbb rendje a "hollók" nevet viselte, ami azt jelképezte, hogy csak azt volt szabad megismételniük, amit hallottak, pontosan úgy, ahogy a holló, vagy a papagáj teszi. A szabadkőműves felismerheti ezeknek a rendeknek és saját rendszere E.A. szintje közötti megfelelést.

Az E.A. eszközeit, amelyeket esetleg olyan ember hív segítségül, aki a finomabb világ nem emberi intelligenciái speciális osztályának kezelésére használja azokat, helyesen kell elkészíteni, és a megfelelő helyszínen. Ha gondatlanul készítik és anélkül, hogy végig gondolnák, mit is csinálnak, az ember megnyithatja magát olyan hatások számára, amelyekről nincs tudomása, és amikre nincs felkészülve. A "mágia" minden ilyen formájának alkalmazásakor az embernek saját védelmezőjének kell lennie, különben óvatlanul megnyitja magát azoknak a kellemetlen befolyásoknak, amelyek egyébként áthaladnának rajta.

A tanuló tapasztalni fogja, hogy az elme koncentrálásának természetes hatásaként a test izmai megfeszülnek, például a homlokunkat ráncoljuk. Az ilyen megfeszítések nemcsak fárasztják a testet, hanem megakadályozzák a spirituális erők beáramlását is. A tanulónak ezért mind a meditáció alatt, mind a mindennapi életében rendszeresen a figyelmét a testére kell fordítania, és tudatosan lazítania kell. A személyes tapasztalás megmutatja azt a hatalmas megkönnyebbülést az egész szervezetben, ami az akár csak néhány pillanatig tartó tökéletes lazítást is követi.

Az erős és elmélyült természetű embereknek különleges figyelmet kell fordítaniuk a lazításra, és lehetséges, hogy szükségét érzik meghatározott gyakorlatok végrehajtásának e cél érdekében. Sok könyv létezik erről a témáról, Annie Payson Call: Power Through Repose [Erőgyűjtés a pihenésen keresztül] határozottan az egyik legjobbként ajánlható.

A koncentráció nem fizikai erőfeszítés kérdése. Abban a pillanatban, amint az elme egy gondolat felé fordul, rá is koncentrál. A koncentráció nem annyira az elme megtartása egy bizonyos gondolaton erővel, mint inkább annak lehetővé tétele, hogy az elme tökéletes csendben és nyugodtan megpihenjen a gondolaton. A tanulónak észben kell tartania, hogy a gondolat székhelye nem az agyban van, hanem a mentális testben, ezért a koncentráció inkább a mentális testtel kapcsolatos, mint a fizikai aggyal.

Így a koncentráció nyilvánvalóan nem passzív állapot, hanem éppen ellenkezőleg, elmélyült és szabályozott tevékenység. Arra hasonlít a mentális világban, mint amikor a fizikai világban összeszedjük az izmainkat egy ugráshoz, vagy megeddzük azokat, hogy hosszas erőfeszítést tudjunk tenni.

Az az ember, aki elkezdi gondolatainak valódi koncentrálását, először ne folytassa azt egyhuzamban öt-tíz percnél tovább, különben túlfeszítheti az agyát. Idővel nagyon fokozatosan növelhető az idő l5, 20 vagy 30 percre.

A tanulónak soha nem szabad addig a pontig folytatnia a koncentrációt vagy meditációt, hogy tompaságot és kimerültséget érezzen az agyában, mert a tompaság és fájdalom vészjelek, amelyek azt jelzik, hogy a folyamatban lévő erőfeszítés a testek anyagát gyorsabban alakítja át, mint ami összefér az egészséggel.

A legtöbb ember azt találja, hogy sokkal nehezebb a gondolatok megfékezése, mint az érzelmeké. Valószínűleg azért, mert úgy nevelkedtek, hogy nem illik az érzelmeket szabadjára engedni, a gondolataiknak viszont általában megengedik, hogy arra kóboroljanak, amerre a képzelet irányítja azokat.

Amikor az ember elkezdi megpróbálni, hogy irányítsa az elméjét, ezért mentális testének múltbeli szokásaival kerül összeütközésbe. Ahogyan az asztrális testének együttes tudata létrehozza azt, amit vágy-elementálként nevezünk (lásd: Az asztrális test ), úgy van a mentális testében is egy mentális elementál. Ez a mentális elementál ahhoz szokott hozzá, hogy minden dolgot a saját módján kezel, és egyik témáról a másikra csapong kedve szerint.

Ez a küzdelem a mentális elementállal bizonyos módon különbözik az asztrális elementállal folytatott harctól. A mentális elementál, mivel a fejlődésben egy teljes szinttel korábbi állapotban van, mint a vágy-elementál, és kevesebbet használták anyagi korlátok közé szorítva, ennek következtében sokkal aktívabb a vágy-elementálnál, sokkal féktelenebb, de kevésbé erőteljes és határozott.

Így ennél fogva könnyebben kezelhető, viszont kevesebb tapasztalata van abban, hogy irányítják, és így lényegesen kevesebb valódi erőfeszítésre van szükség a gondolatok irányításához, mint egy vágyéhoz, viszont ennek az erőfeszítésnek sokkal kitartóbbnak kell lennie.

Arra is emlékeztetnünk kell, hogy az elme a mentális síkon a saját területén van, és a saját anyagát használja, és így számára csak gyakorlás kérdése, hogy megtanulja tökéletesen irányítani a mentális elementált. Viszont amikor a vágy-elementálon igyekszünk uralkodni, az elmét egy számára idegen világba hozzuk le, és egy kívülről származó idegen befolyásnak tesszük ki.

Az imént említett tények annyira fontosak, hogy nem árt, ha röviden megismételjük azokat. Az elme irányítása önmagában véve sokkal könnyebb, mint az érzelmek irányítása, viszont az érzelmek irányítására már rendelkezünk bizonyos mennyiségű gyakorlattal, az elme irányításában azonban rendszerint szinte semmi gyakorlatunk nincs. Ezért tűnnek számunkra olyan nehéznek a mentális gyakorlatok. De még ez a kettő együtt is sokkal könnyebb feladat, mint a tökéletes uralkodás a fizikai testen. Ez utóbbit azonban bizonyos mértékig már sok előző életünkben is gyakoroltuk, bár eredményeink ezen a téren még igencsak tökéletlenek. E téma tökéletes megértésének határozott ösztönzőként kell hatnia a tanulóra. E megértés egyik eredményének annak kell lennie, hogy élénk hatást tesz rá A Csend hangja megjegyzésének igazsága, amely szerint ez a világ az egyedüli valódi pokol, amelyet az okkultista ismer.

Ahhoz, hogy a fenti állítások ne tűnhessenek valótlannak vagy eltúlzottnak, a tanuló gondolja meg, milyen nehéz gondolaterővel mondjuk egy őrjítő fogfájást megszüntetni (bár még bizonyos feltételek mellett ez is lehetséges). Nyilvánvalóan sokkal könnyebb elűzni gondolaterővel a lehangoltságot, haragot, féltékenységet, vagy bármely más kellemetlen érzelmet, és még könnyebb elterelni a gondolatot valamilyen kellemetlen vagy haszontalan témáról egy kellemesebbre vagy hasznosabbra, vagy akár az elme tevékenységét teljesen megállítani.

Hasznos lesz megvizsgálnunk most részletesebben a koncentráció akadályait. Ezek - amint látni fogjuk - két fő csoportra oszthatók. Az első a kâmával, vagyis a vággyal van összefüggésben, a második pedig magának a mentális anyagnak a valódi természetével.

Az elme irányításának nehézségét jól kifejezte 5000 évvel ezelőtt Arjuna, a közötte és Krishna között lezajlott halhatatlan párbeszédében (lásd: Bhagavad Gîtâ VI. ének, 34. és 35. verse 11 ).

"Az egyenletes kedély eme jógájához, amelyet kinyilatkoztattál, óh Madhaszúdhana, nem találok szilárd alapot, a nyugtalanság miatt. Mert az elme bizony igen nyugtalan, óh Krishna, heves, erőszakos, nehéz azt vezetni. Úgy vélem, oly nehezen fékezhető, mint a szél".

Még mindig igaz a válasz, amely rámutat a sikerhez vezető egyetlen útra:

"Kétségtelen, óh hatalmas karú, az elme nehezen fékezhető és nyugtalan, de állandó gyakorlattal s szenvedélytelenséggel (vairâgya) megfékezhető."

A két akadályt, a két, dőlt betűvel jelzett ellenszert fordított sorrendben a továbbiakban fogjuk megvizsgálni.

(I) SZENVEDÉLYMENTESSÉG, vagy közömbösség. Ez világosan a kâma, vagyis a vágy erejére való utalás, ami vonzza, befolyásolja az elmét, és uralkodik rajta. A VI. fejezetben részletesen tanulmányoztuk a kâma és a manasz közötti kapcsolatot, és láttuk azt a módot, ahogyan a vágy folyamatosan ösztökéli az elmét, és állandóan az élvezetek szolgájává teszi. Ezért az elme rákényszerül, hogy azt keresse, ami élvezetet nyújt, és elkerülje azt, ami fájdalmat okoz. Ennek következtében csak az érzelmeket megzabolázása, az uralkodás rajtuk az, amivel meg lehet védeni az elmét attól, hogy eltérítsék feladatától, amelynek elvégzését kitűzte maga elé.

A tanítványnak is emlékeztetnie kell magát arra, hogy a kicsinyes érzelmek összevisszasága értéktelen egy értelmes lény számára, s hogy a legnagyobb mértékben méltóságon aluli, hogy az ember, aki az Istenség egyik szikrája, megengedje magának, hogy a vágy-elementálja befolyása alá kerüljön - egy olyan dolog uralma alá, amely még az ásványvilágot sem érte el.

Úgy tűnik, két alapvető mód létezik, amelyen ezt a szenvedélymentességet vagy közömbösséget el lehet érni, és a koncentráció segédeszközeként felhasználni. Ezeket (a) a bölcseleti, és (b) az áhítatos módszereknek nevezhetjük.

(a) A bölcseleti módszer. Ez azt tartalmazza, hogy minden olyasmivel kapcsolatos hozzáállásunkat, ami vonzza és leköti az embert, olyan mértékben megváltoztatjuk és megerősítjük, hogy a kâma vagy vágy tökéletesen irányításunk alá kerül. Így az ember közömbössé válik minden dolog iránt, legyen az külső, vagy az elme előtt belülről megjelenő dolog. A szerző megfigyelése szerint ez a módszer a legtöbb nyugati vérmérsékletű ember számára nehéznek tűnik, és gyakran több zavart okoz, mint amennyi eredményt hoz. A keleti vérmérsékletű embereknek (hogy durva, de használható különbséget tegyünk) viszont ez nem okoz ilyen nagy nehézséget.

A módszer részletes kifejtése egy filozófiai tanulmányt igényelne, ami természetesen messze meghaladná e könyv kereteit. De talán néhány szó elegendő lesz, hogy a módszerről némi fogalmat alkossunk.

A módszer filozófiáját a Bhagavad Gîtâ 5. és 6. Párbeszéde írja le, amit a cselekvésről való lemondás és az önuralom jógájának neveznek.

Ebben a rendszerben az ember "nem gyűlölködik, és semmire sem vágyik. mentes az ellentétpároktól. felfogja, hogy csupán az érzékek mozognak az érzékek tárgyai között. Minden tettét az Örökkévalóba helyezi, elhagyva a ragaszkodást. értelmével lemond a cselekvésről. szemében egyenlő az alázatos és tudással ékes bráhmana, a tehén, az elefánt, vagy akár a kutya és a kaszton kívüliek söpredéke. Nem örvendezik, ha öröm éri, s nem búsul a kellemetlenen. független a külső kapcsolatoktól, s az Énben leli örömét. ellent tud állni a vágy és a szenvedély rohamainak, harmonikus, boldog, szívén viseli minden létező javát. Elszokott a vágytól és a szenvedélyektől".

"Cselekedetei gyümölcseitől függetlenül teszi azt, ami kötelesség. Lemondott a formaképző akaratról. Mindig uralkodik magán és békés, hideg és meleg, öröm és fájdalom, megbecsülés és gyalázat közepette egyforma marad. Részrehajlás nélkül szemléli szeretteit, barátait és ellenségeit, a különöst, a közömböst, az idegent és a rokont, becsületest és becstelent. Uralkodik énjén sóvárgás és reménykedés nélkül. Mentes a nem kívánatos dolgokra való vágyódástól. Olyan, mint a széltől védett lámpa. Nem rendíti meg a nagy fájdalom sem. Lemond a képzelet szülte vágyról is, lassan megtalálja nyugalmát. Elméje az ÉN-ben lakozik. Meglátja az ÉN-t mindenben, és mindent az ÉN-ben. Elérte a legtökéletesebb harmóniát."

A fenti idézetek csupán a körvonalai annak, amit bölcseleti módszernek neveztünk. Ezt a módszert igen tág határok között lehet - tulajdonképpen kell - esetleges módosításokkal, az adott egyénekhez és vérmérsékletük sajátosságaihoz alkalmazni.

A bölcseleti módszer azonban - mint már mondtuk - sokak számára nehéz és bonyolult út, és mivel a "mások dharmája tele van veszéllyel", inkább kövessük a második módszert, ami kevésbé drasztikus.

(b) Az áhítatos módszer . Ebben a módszerben ahelyett, hogy megkísérelnénk kiküszöbölni a kâmát, vagyis a vágyat, a tanuló éppen a kâma valódi erejét használja fel az elme rögzítéséhez. Ez voltaképpen az áhítatos ember módszere, aki a kâmát annak legmagasabb formájában gyakorolja, az intenzitás olyan szintjén, hogy minden más kötődés ehhez képest jelentéktelenné válik, és így képtelen megzavarni, vagy elvonni a figyelmét.

Az áhítatos beállítottságú ember úgy érheti el a célját, hogy elméjét egy szeretett tárgyra, vagy képmásra rögzíti. Az az igazi öröm, amit az adott képmásban való elmélyedéskor átél, arra készteti, hogy elméjét tartósan arra rögzítve tartsa. Még ha az elmét erőszakkal el is rántják onnan, újra és újra vissza fog térni hozzá. Ilyen módon az áhítatos ember meglehetősen magas fokot ér el a koncentrációban.

Míg az áhítatos típusú ember ilyen módon használja fel egy személy iránti vonzódás alkotóelemét, addig egy filozofikusabb elméjű ember inkább valamilyen magasztos eszmét választhat vonzalma tárgyául, vagy esetleg egy megoldásra váró problémát. Így számára az intellektuális érdeklődés, a tudás iránti mély vágy biztosítja a vonzalom megkötő erejét, és így rögzíti szilárdan az elmét.

Ebből a nézőpontból a koncentráció egyik hasznos definíciója a következő: a koncentráció mentális gyakorlása az elme irányítása, az elme uralása oly módon , hogy ebben az akarat játszik döntő szerepet, és így az egész gondolkodás a választott célra irányul.

Azok számára, akik nem kifejezetten áhítatos típusúak, a fenti módszert jelentősen módosítani lehet. Ez a módosított módszer tulajdonképpen talán a legtöbb ember számára a legkönnyebb, mivel valójában ez az, amit az ember a hétköznapi életében csinál. Ez abból áll, hogy annyira érdekeljen bennünket a választott téma, és annyira elmerüljünk abban, hogy ez önmagától minden más gondolatokat kizárjon az elméből. Az elmét annyira le kell kötni, hogy egy olyan állapot jöjjön létre, ami többé-kevésbé megfelel a koncentrációnak. A tanulónak meg kell tanulnia ezt akaratával létrehozni, és akkor lesz a legsikeresebb, ha a külső dolgokra irányuló figyelem képességét és szokását kifejleszti.

Ki kell választani egy tárgyat, és azt több megközelítésből aprólékosan megvizsgálni és tanulmányozni. A természetben nincs unalmas és érdektelen dolog. Ha valami annak látszik, akkor ennek leginkább az az oka, hogy megjelenési formájának csodáit és szépségeit felfogóképességünk hiánya vagy figyelmetlenségünk miatt nem tudjuk értékelni.

Ahhoz, hogy a fenti viszonylag egyszerű gyakorlatot bizonyos mértékig el tudjuk sajátítatni, hatékony vizualizációra van szükségünk - ami egy tárgy pontos részleteiben történő mentális lemásolásának képessége, anélkül, hogy szemeinkkel látnánk azt. Ez a pontos vizualizáció egyik szükséges képesség az okkult munka bizonyos formáinál, mint például a szertartásoknál.

Ha egy konkrét tárgy helyett egy eszmét, például egy erényt választunk, annak fel kell keltenie a tanuló a lelkesedését és áhítatát. A koncentráció ebben az esetben főleg az érzelmeké, és kevésbé nyilvánvalóan az elméé lesz. Az érzelemben könnyebb egy pontra irányultnak lenni, mint gondolatban, mert a gondolat finomabb és aktívabb. De ha elő tudunk idézni érzelmi koncentrációt, akkor az elme bizonyos mértékig ezt utánozni fogja.

A koncentráció gyakorlásakor - csakúgy, mint a meditáció esetében - a kezdő könnyen úgy találja, hogy sok kicsi kielégítetlen vágy és végig nem gondolt probléma, a jelen éhes szájai állandóan elvonják a figyelmét. Ezeket az akadályokat kevésbé szerencsés úgy megpróbálni eltávolítani, hogy elnyomjuk, elfojtjuk azokat. Jobb gondolat, ha megadjuk a járandóságukat, kijelöljünk nekik egy időpontot, és végiggondoljuk azokat. Az olyan elme, amely nem tud felülkerekedni az ilyen tétovázáson, és állandóan megoldatlanul hagyja a problémáit, nem lehet sikeres a koncentrációban, sem pedig a meditációban.

A tanulónak el kell határoznia, hogy megoldja problémáit és ragaszkodik a döntéseihez, ez után pedig nem szabad ugyanazon a dolgon újra és újra töprengenie. Ez a képesség a gyakorlás során megerősödik, és kialakul az elhatározások keresztülvitelének szokása.

(II) ÁLLANDÓ GYAKORLÁS. Ez úgy tűnik, hogy a nyugtalanság tulajdonságával van összefüggésben, ami többé-kevésbé a mentális anyag és a mentális esszencia velejárója. Valójában a mentális esszencia az, ami nagyrészt felelős elkalandozó gondolatainkért, mivel állandóan egyik dologról a másikra szökken.

Mivel azonban a mentális anyagra - csakúgy, mint minden más anyag - a megszokás törvényei vonatkoznak, lehetséges állandó gyakorlással betanítani, amíg szokássá nem válik hogy megőrizze a nyugodtságot, és így az igazi ember, a Gondolkodó készséges és engedelmes szolgájává formálódik.

A leggyorsabb és legjobb mód az elme csapongásának leküzdésére természetesen az akarat használata. Tulajdonképpen bármilyen módszert is válasszunk, az akarat használatára bizonyos mértékig mindegyiknél szükség van. Vannak olyan emberek, akik kizárólag az akaraterőre támaszkodnak (és nincs felső határa, hogy milyen mértékig fejleszthetjük az akaratot), míg mások akaraterejük kiegészítésként és támogatásaként a bölcseletet, az áhítatot, vagy más olyan módszereket szeretnek alkalmazni, amit saját maguk fedezhetnek fel önmaguk számára.

Természetesen az is lehetséges, hogy egy burkot készítsünk magunk köré, és így zárjuk ki a kívülről érkező gondolatokat, de ezt a módszert nem javasolhatjuk állandó megoldásként, mert a burkok végül is nem egyebek, mint mankók.

Viszont ha ilyen burkot használunk, azt is meg kell értenünk, hogy ez nem tud megvédeni az ember saját elméjén belül feltámadó kóbor gondolatoktól, csak a rendszertelenül áramló gondolatok kívülről történő betolakodását tudja megállítani, amelyeket más emberek hagytak hátra.

Azt tanácsoljuk, hogy csak az alsó mentális anyagot használjuk egy ilyen burok elkészítéséhez, különben a segítő gondolatokat rekeszthetünk ki, és a saját gondolataink a Mester felé történő kiáradását is megakadályozhatjuk.

A szabadkőművességben ez ennek megfelelő eljárás "a páholy befedése", ez természetesen azon a síkon történik, ami megfelel annak a szintnek, amelyen dolgoznak.

A koncentráció képességét a mindennapi életben is meg lehet és meg is kell szerezni. Bármit is csináljunk, teljes figyelmünket összpontosítanunk kell rá, tegyük azt teljes erőnkkel, olyan jól, amennyire csak lehetséges. Például egy levelet helyesen és pontosan kell megírnunk, nem pedig figyelmetlenül és pontatlanul. Egy könyvet teljes figyelemmel kell olvasnunk és teljes erőfeszítéssel, hogy megértsük az író szándékait. Ne múljon el egyetlen nap sem, hogy valamilyen meghatározott elmegyakorlatot ne végeznénk. Az elmét ugyanis csak a gyakorlás erősíti meg. Ha nem használjuk, mindig legyengül, esetleg még el is sorvad.

A tanulónak meg kell értenie az aggodalmaskodás működését, és megszüntetésének módszerét. A munka, hacsak nem mértéktelen, nem árt a gondolkodó szerveknek, éppen ellenkezőleg, megerősíti azokat. Az aggodalmaskodás mentális folyamata viszont károsítja azokat, és egy idő múlva ideges kimerültséget és ingerlékenységet okoz, ami lehetetlenné teszi a kiegyensúlyozott mentális munkát.

Az aggodalmaskodás olyan folyamat, amely ugyanazt a gondolatsort ismétli újból és újból némi változtatással, és nem jut eredményre, sőt gyakran nem is szándékozik eredményre jutni. A gondolatformák folyamatos reprodukálását a mentális test és az agy indítja el, nem pedig a tudat, viszont becsapják velük a tudatot.

A Gondolkodó, mivel nem sikerült megoldania a problémáját, kielégítetlen marad. Az előre elképzelt bajtól való félelem az aggódás és nyugtalanság állapotában tartja. Ilyen sugallat hatására - amit nem a Gondolkodó irányít - a mentális test és az agy folyamatosan feladja azokat a képeket, amelyeket már kialakított és visszautasított. Az aggodalom a Gondolkodót testeinek rabszolgájává teszi, nem pedig azok urává.

Az aggódás nagyrészt automatizmus következménye, az anyag ugyanezen tulajdonságát lehet felhasználni legyőzésére. Talán a legjobb módszer arra, hogy megszabaduljunk az "aggódás-csatornától", ha egy pontosan ellenkező jellegű gondolatot hozunk létre. Ezt úgy tehetjük meg, ha olyan gondolatokon meditálunk, mint: "Az Én béke, és én ez az Én vagyok. Az Én erő, és én ez az Én vagyok". Amint így tűnődünk, a szemlélt béke eláraszt bennünket, és eltölt bennünket az erő, amit megjelenítettünk magunknak gondolatban. A meditációs célú gondolatok pontos kialakítását természetesen az adott egyénhez lehet illeszteni.

A tanulónak nemcsak a gondolkodást kell megtanulnia, hanem azt is, hogy gondolkodását az akaratával megszüntesse. Amikor a gondolkodás munkáját elvégezte, azt teljesen el kell engednie, és nem engedheti meg, hogy ott sodródjon bizonytalanul, megérintve az elmét és elhagyva azt, mint ahogy egy csónak ütődik neki a szikláknak. Az ember nem hagy járni egy gépet, amikor nincs munkája, szükségtelen koptatni a gépet. Hasonlóképpen az elme megfizethetetlen gépezetét nem szabad bekapcsolni és céltalanul járatni, elkoptatni azt használható eredmény nélkül. Mint ahogyan a fáradt végtagok élvezik a tökéletes pihenést, úgy talál az elme is enyhülést a tökéletes nyugalomban.

Amikor a tanuló befejezte gondolati munkáját, engedje el a gondolatot és ezután, amint más gondolatok jelennek meg az elméjében, az előbbiekről fordítsa el a figyelmét.

Egy másik módszer, amit a szerző sikerrel alkalmaz, hogy nem is annyira másfelé fordítja a figyelmét (ami önmagában egy pozitív tevékenység), mint inkább nem vesz tudomást a felmerülő gondolatokról. Csak hadd jöjjenek kedvük szerint, de legyenek teljesen közömbösek. Rövid idő múlva, mivel nem áramlik feléjük friss élet, nem jelennek meg többé, beáll egy teljes csend, megszabadul mindenféle gondolattól, ami rendkívül pihentető mind az asztrális, mind a mentális test számára.

(Ezt a módszert az álmatlanság kezelésére is lehet használni, a szerző számos esetben felbecsülhetetlen értékűnek találta.)

A gondolkodás megszüntetése egyik szükséges előfeltétele a magasabb síkokon való munkának. Amikor az agy megtanulta, hogy nyugodt legyen, akkor megnyílik a lehetőség arra, hogy a tudat visszahúzódjon a fizikai köntöséből.

A tanuló most eljutott odáig, hogy teljeségében megértheti Patanjali aforizmáját a jóga gyakorlásáról, vagyis hogy az embernek meg kell állítania a "gondolkodó princípium változásait". A megoldandó feladat az, hogy olyan tökéletes irányításra tegyünk szert a mentális test, vagyis a "gondolkodó princípium" felett, hogy azt megváltoztatni csak az ember, a Gondolkodó szándékos hozzájárulásával, lehessen.

A Patanjali által használt kifejezés a jóga meghatározásakor a chitta-vritti-nirodha , ami az elme ( chitta ) örvényeinek ( vritti ) megfékezését ( nirodha ) jelenti.

Az embernek képesnek kell lennie arra, hogy az elmét úgy vegye fel és tegye le, mint ahogyan egy szerszámmal teszi. Amikor ezt a szintet elérte, akkor megnyílik a lehetőség arra, hogy az ember teljesen visszahúzódjon a mentális testéből.

A jóga így a mentális testben lévő valamennyi rezgés és változás felfüggesztése. Ennek következtében egy Mester mentális testében a színek nem változnak meg, kivéve, ami belülről indul el. A Mester mentális testének olyan a színe, mint "a holdfény a fodrozódó óceánon". Ebben a fehérségben a színek minden lehetősége benne van, de a külső világból semmi sem képes a legcsekélyebb színárnyalat-változást létrehozni állandó ragyogásában. Az ő mentális teste csak egy külső burok, amit akkor használ, amikor az alsó világgal kell kapcsolatba lépnie.

A koncentráció eredménye az, hogy mivel a Megismerő koncentrált elmével folyamatosan egy képen elmélkedik, sokkal teljesebb tudást szerez Az adott tárgyról, mint amilyet bármilyen szavakba öntött leírás segítségével meg tudna szerezni. Egy tárgy szóbeli leírással létrejövő durva körvonalai egyre inkább megtelnek részletekkel, amint a képe megformálódik a mentális testben, a tudat pedig egyre közelebbi kapcsolatba kerül a leírt dolgokkal.

A koncentráció és a gondolaterő elméletével és gyakorlatával kapcsolatban a tanulónak ajánljuk Annie Besant: Thought-Power, Its Control and Culture 12 című könyvét, míg a koncentráció gyakorlati kézikönyveként ajánljuk Ernest Wood: Concentration című csodálatos művét.

< Előző - = o O o = - Következő >

Szerző: Arthur E. Powell